Bleach-wiki
Advertisement

A Bleach világában az embereken kívül számos más élőlénnyel is találkozhatunk. Az alábbiakban ezek kerülnek bemutatásra, rövid magyarázattal.

Karaktertípusok[]

  • Emberek: Az emberek normális élőlények, akik közül a legtöbben nem képesek érzékelni a testen kívüli élőlényeket (például a szellemeket), semmilyen módon. 50000 embernek mindössze az egyharmada képes tisztán látni ezeket a lényeket, és csak a legkiválóbbak tudnak beszélni és érintkezni is velük. Természetesen az egyszerű emberek is interakcióba kerülhetnek a szellemekkel, de ezt ők nem veszik közben észre.
  • Szellemek: A szellemek halott emberek lelkei, akik még az Emberek Világában tartózkodnak. A mellkasukból egy lánc lóg ki, amit a Végzet láncának neveznek. Ezzel a lánccal kapcsolódik a lélek az emberi testhez; azonban ha ez elszakad, a lélek többé nem képes visszatérni a testébe. A szellemek alkalmanként egy-egy helyhez olyannyira kötődnek, hogy nem hagyják el azt, ameddig egy halálisten nem küldi át őket a Lelkek Világába egy szertartás keretében, amit "lélektemetésnek" hívnak. Azonban azok a szellemek, akiken nem hajtják végre a lélektemetést, a lidérccé válás veszélyének vannak kitéve.
  • Halálistenek: A halálistenek olyan lelkek, akik belső spirituális energiákkal és erőkkel rendelkeznek, amelyek képessé teszik őket arra, hogy a lidércekkel harcoljanak. A halálistenek a Lelkek Világának nemesi lakói, a Tiszta Lelkek Városában élnek.
  • Vaizardok: A vaizardok csoportja olyan tagokból áll, akiknek együttesen vannak halálisteni és lidérc képességeik. Lélekölő kardjuk és lidércmaszkjuk van, ez utóbbit azonban nem önszántukból viselik.
  • Lidércek: A lidércek gonosz szellemek, akik Hueco Mundóban élnek, és az élő emberek lelkével táplálkoznak. Valaha ők is jó szellemek voltak, de különféle okokból átváltoztak ezekké a szörnyetegekké. Az átlagos emberek nem látják és hallják őket, így a halálistenek feladata az emberek védelme a lidércekkel szemben. Mellkasukon lyuk tátong, ami a korábbi Végzet láncának helyét jelöli; ezen kívül pedig mindegyikük fehér maszkot visel.
  • Arrancarok: Az arrancarok olyan lidércek, akik képesek voltak maszkjukat részben, vagy teljes egészében eltávolítani. Azzal, hogy eltörték maszkjukat, képesek lettek halálisteni erőket is használni, valamint emberszerű alakot is tud némelyikük ölteni.
  • Quincyk: A Quincyk az emberek egy olyan csoportja, akik spirituális erőkkel rendelkeznek, és ezt az erőt a
    Quincy (Bleach)

    A Quincyk

    lidércek elpusztítására használják. A halálistenek több, mint 200 éve kiirtották őket, azonban akad pár túlélő. A szörnyű döntés oka a halálistenek részéről az volt, hogy a quincyk nem csupán a lidércek bűneit törlik el az erejükkel, hanem a teljes lényüket megsemmisítik, így megvolt a két világ (Lelkek Világa és Emberek Világa) közötti egyensúly felborulásának esélye.
  • Mesterséges lelkek: A mesterséges lelkek a halálistenek által kifejlesztett lelkek, akiket azért hoztak létre, hogy amíg halálistenek az Emberek világában a lidércekkel harcolnak, addig azok helyettesítsék őket a póttestükben.
  • Módosított lelkek: A módosított lelkek olyan mesterséges lelkek, melyek szuperképességekkel rendelkeznek. Egy lélek nélküli testbe helyezve a módosított lelkek olyan hatalommal rendelkeznek, amik felülmúlják az átlagos normákat: ilyen például a szupergyorsaság vagy az éles hallás. Eredetileg azért hozták őket létre a Lelkek Világában, hogy a halálistenek segítségére legyenek a lidércek elleni harcokban, ám később a módosított lelkek megsemmisítése mellett döntöttek.
  • Bountok: A bountok az emberek egy olyan klánja, aminek a tagjai örök életűek. Speciális energiákkal rendelkeznek, eredetileg egy balul sikerült kísérlet eredményei, melyet a Lelkek Világában követtek el. A bountok emberi lelkeket fogyasztanak, hogy éveik számát növeljék. A klán tagjainak erejét az úgynevezett "bábok" adják, amiknek a segítségével képesek lesznek másokkal (például a halálistenekkel harcolni. Azonban ha a báb elpusztul, a tulajdonosa is meghal.
  • Fullbringerek: a fullbringerek olyan emberek, akiknek a születése előtt az anyjukat lidércek támadták meg. Speciális képességgel rendelkeznek, amit fullbring-nek hívnak: egy számukra kedves tárgy lelkét tudják manipulálni és a szolgálatukba állítani.
Advertisement